websikehealthcheck

Újrakezdés válás után

Hogyan szeresselek? – kezdeti problémák a mozaikcsaládokban

Válás után, gyerekkel sokszor kilátástalannak tűnik, hogy valaha is újra párt találjunk. Félelem van bennünk a gyerekek, a válásunk kudarca, és legfőképp magunk miatt. Jobb esetben a válást követően ezek a félelmek idővel elmúlnak, lecsillapodnak. Erősebb lesz az a vágyunk, hogy újra kapcsolatban éljünk, a gyermekünknek újra egy szerető családot biztosítsunk. Most nem a gyerekkel való párkeresésről lesz szó (ezt majd egy másik bejegyzésben). Ebben a blog cikkben azt fejtem ki, mi történik akkor, amikor a nehézségek ellenére sikerül egy olyan társat találni, aki felvállal és netán még közös jövőt is tervez.

Hogyan tovább a válás után? Önismeret, újrakezdés, mozaikcsalád

Talán furcsa ezt a 3 kifejezést látni egymás mellett. Feltételezem erősen gondolkodsz rajta, miről szeretnék neked beszélni ebben a cikkben. Nagyon erős és érzékeny téma külön-külön is, nemhogy így egyben. Nem árulok el azonban nagy titkot azzal kapcsolatban, hogy az önismeretünk szintje, az “egojátszmák” a mindennapjainkban, milyen mélységben hatnak ki a döntéseinkre, viselkedésünkre, ezáltal pedig az emberi kapcsolatainkra. Különösen fontos ez a válás utáni újrakezdés esetében, amikor ismét családot alapítunk.

Miért igényel az ego és az önismeret különös figyelmet egy mesterségesen létrehozott család esetében?

PÁRKAPCSOLATI KONFLIKTUSOK A MOZAIKCSALÁDOKBAN

Párkapcsolat kicsit bonyolultabban

A párkapcsolati válságok, problémák a vegyes családokban lényeges bonyolultabbak, mint egy „normális” kapcsolatban.  Éppen ezért, a mozaikcsaládokon belül jelentkező konfliktusokat, párkapcsolati nehézségeket sokszor teljesen más irányból kell megközelíteni.

Mitől más ez a párkapcsolati válság?

4 KÉRDÉS ÖNMAGADHOZ, MIELŐTT TANÁCSADÓHOZ MENNÉL

KÉSZEN ÁLLSZ AZ ÉLETED MEGVÁLTOZTATÁSÁRA? EZT A 4 KÉRDÉST GONDOLD ÁT

Mindannyian időnként elakadunk az életünkben. Szem elől tévesztjük vagy nem is igazán találjuk a céljainkat, megakadunk egy komolyabb döntés meghozatalakor, meggátolnak minket a régi rossz szokások, vergődünk a rossz kapcsolatainkban.

Amikor tehetetlennek érzed magad egy adott helyzetben, szinte reménytelennek látod, hogy megtaláld a jó megoldást, kiiktasd a zavaró tényezőket, azzal azonban nem igazán akarsz szembenézni, hogy VÁLTOZTATNOD kell.