
Timi és András (nevezzük most így őket) első alkalommal érkeznek hozzám. Látszik, hogy nagyon szeretik egymást, szorosan fogják egymás kezét, kissé zavartak, ám mosolyogva fogunk kezet. Egy kis ismeretem van már arról, hogy mi zajlik náluk, mert az első alakom előtt többnyire van egy fél órás ismerkedős beszélgetés vagy pedig e-mailben írják meg a párok a történetüket. Ez nekem is nagy segítség a találkozó előtt.
Szeretjük egymást de úgy érzem ez így nem fog menni…..
Kezdi mondandóját Timi és párja ekkor szomorúan néz rá.
“Végre találtam egy férfit, akivel úgy érzem le tudnám élni az életemet. Hasonló az értékrendünk, komolyan vesz, imádunk együtt lenni, mindenről tudunk beszélni. Amikor kettesben vagyunk az maga a csoda. Két éve vagyunk együtt, ám úgy érzem elfáradtam.
Elfáradtam abban, hogy amikor a fiai jönnek én hirtelen láthatatlanná válok.
Mintha ott se lennék. Egy kívülálló leszek. Egy személyzet a hotelbe. A fiai hozzám se szólnak, kisajátítják Andrást, ő pedig úgy érzem tehetetlen.”
A kívülállóság érzése a mozaikcsaládok egyik legnagyobb problémája
A mozaikcsaládok sajátos dinamikája következtében a családon belül mindig lesznek bennfentesek és kívülállók. Ennek oka, hogy a két család keveredésével (akkor is ha csak egyedülálló nő vagy férfi csatlakozik) lesznek vér szerinti kapcsolódások és lesz, aki “kívülről” kerül be a családi rendszerbe. Emelett még a kívülállóság megjelenhet a gyermekben is, aki az új párhoz kapcsolódik (felesleges vagyok itt).
Éppen ennek a dinamikának köszönhetően szituációtól függően a család bármelyik tagja küzdhet és általában küzd is ezzel az érzéssel.
Leggyakrabban azonban a nőknél, ott is kiemelten az egyedülálló nőknél jelent nagyon erős problémát.
Elvárások fogságában
Bár Magyarországon még kevés anyag foglalkozik behatóan a mozaikcsaládban élők mentális állapotával, külföldi (főként amerikai és nyugat európai) irodalmak és felmérések már komolyan kutatják az úgynevezett “mostohaanya stresszt”.
És, hogy miért nem elhanyagolható ez a fogalom?
Úgy gondolom, hogy aki élt vagy él mozaikcsaládban pontosan tudja miről beszélek, amikor azt mondom, ebben a folyamatban mind érzelmileg, mind fizikálisan és mentálisan ki lehet égni. Magam is átmentem ezen a folyamaton és tudom, hogy komoly mélypontokat tud elérni az ember, emellett olyan érzésekkel találkozik, melyeket sokszor még maga előtt sem vállal fel. (gyűlölöd a gyerekét, hitvesztés a család működését illetően, az ex szélsőséges hibáztatása)
Valóban igaz, hogy egy sikeresem működő mozaikcsalád komoly kihívást jelent mindenki számára és nem egyszerű folyamat. Fontos azonban megérteni, hogy az egyik nagy csapda, hogy túl sokat várunk magunktól és ebből kifolyólag az alakuló család többi tagjától is.
Ezek a magunkkal szemben támasztott, gyakran teljesen irreális és kivitelezhetetlen elvárások pedig összenyomják az embert és mivel egyértelműen kudarcra van ítélve a próbálkozás, az az egész mozaikcsaládos működésbe vetett hitet is aláássa.
“Ez nem működik”
“Igaza volt a barátnőmnek, mikor azt mondta bele se kezdj egy gyerekes pasival a kapcsolatba, mert nem fog menni.”
“Mindenhol azt írják, inkább menekülj.”
“Nekem a pszichológusom azt mondta, nem hisz a mozaikcsaládokban.”
“Csak tönkreteszi a gyerekeket a mozaikcsaládos lét.”
Egy ilyen nehéz helyzetben sajnos ezek az üzenetek nem hogy nem segítenek de inkább ártóak.
Semmit sem KELL erőltetni
A legnagyobb fordulat ott következik be, amikor elengeded az elvárásaidat magad felé, majd pedig a párod és a párod gyermeke felé.
Nem lehet csak pusztán a szerelemre hivatkozva pár hónap (pár év) alatt egy működő mozaikcsaládot létrehozni.
Nem kell szeretni a másik gyerekét és nem kell elvárni azt, hogy a párod gyereke a te órarendednek megfelelően működjön.
Szeretni nem lehet parancsra és ezt az új, változásokkal és érzelmekkel teli élethelyzetet is idő lesz elfogadni.
Könnyen lehet, hogy az elfogadás mindenkinél mást jelent mind időben, mind hozzáállásban.
És mit tehetsz, hogy túléld az első pár évet?
Nézz körül és keresd meg, mi az ami működik, mi az amit megkapsz? Mit ad neked a párod és mitől vagy Te ebben a történetben fontos? Miben vagy első?
Adj időt magadnak és ennek az új helyzetnek.
Lépésről lépésre haladj, bármilyen nehéz.
Ha kell dolgozz magadon, keresd meg a blokkjaidat. Mi fáj valóban? Mi a legnehezebb?
Ha pedig nem megy egyedül, van segítség.
Gyertek párban vagy akár egyedül is ha úgy érzed, te vagy a gyenge pontja a történetnek.