Egy mozaikcsalád esetében talán az egyik legnagyobb (ha nem egyértelműen a legnagyobb) konfliktusforrás, az úgynevezett szeretet- és lojalitás konfliktus, ami leginkább a gyerekek kapcsán jelentkezik. Elfogadni a másik gyerekét, adott esetben szeretni is, komoly kihívásokat jelent. Nem könnyíti meg ha a gyerek is a maga módján kezeli és reagálja le a helyzetet, ami többnyire ellenállás vagy lázadás formájában jelentkezik. Lehet, hogy egy kicsit csökkenteni kellene az elvárásokat?
Amikor még minden a szerelemről szól…
A kapcsolat elején olyan könnyűnek tűnik minden. Azt gondolod, hogy bármi is lesz, a szerelem majd mindenen átsegít. Tudod, hogy gyereke van a párodnak (talán neked is), sejted azt is nem lesz könnyű, azonban az még álmodban sem jut eszedbe, mennyire nehéz élethelyzetet teremt egy mozaikcsaláddá válás.
Nem véletlen, hogy írásaimban, előadásaimban, a konzultációkon igyekszem a prevenció fontosságát hangsúlyozni.
Mielőtt belevágnál, vagy még az elején vagy, ismerkedj ezzel a családtípussal, kérdezz, készülj fel rá, ismerd meg a nehézségeit, működését. Még akkor is, ha tudatosan készülsz, lesznek olyan helyzetek amikor elrohannál.
Az egyik leggyakoribb mondat amit a mozaikcsaládos pároktól hallok a következő:
“Nem gondoltuk, hogy ez ilyen nehéz lesz. Annyi ellenállással és problémával kell szembenézni, amire álmunkban sem gondoltunk. Felőröl minket ez az egész helyzet.”
Szép lassan pedig a szerelmet is beárnyékolják a napi küzdelmek, amellett, hogy az idő múlásával a szokásos, hétköznapi párkapcsolati nehézségekkel is szembe kell nézni.
Nem véletlen, hogy a legtöbb mozaikos kapcsolat kb. 2 év után éri el azt a pontot, amikor kezdenek elfáradni a felek. A többség ilyenkor keres meg, hogy kész vége, nem tudja mit tegyen, lehet az lenne a legjobb ha felállna.
A. fölösleges 3. szerepe
Szerintem nem nagyon fogok mellé, ha azt mondom, a legtöbb konfliktus az új családban a gyerekek miatt van. (A másik a pénzügyekből fakad) Szinte nincs olyan pár, aki nem emiatt keres meg. Az sem titok, hogy 80%-ban inkább a pár hölgy tagja az, aki segítséget kér.
Ez sem véletlen, hiszen nőként nagyon erősen él bennünk az az ösztön, hogy minél hamarabb családdá váljunk, minél hamarabb elfogadtassuk magunkat a szerelmünk gyermekével és amikor ez látványosan kudarcot vall, akkor jön a kétségbeesés, hogy mi lesz akkor, ha ez a gyerek sose fogad el és emiatt tönkre megy a kapcsolat.
Ez a kétségbeesés elindít Benned egy negatív folyamatot, aminek a következtében egyre többet vitatkozol a pároddal, próbálod rávenni mit csináljon a gyerekkel, hogy viselkedjen. Te kívülről látod a hibáit, mit csinál rosszul, azonban ezt a férfi meg se akarja hallani. Nőktől nagyon gyakran hallom vissza, hogy amikor “apás napok” vannak, teljesen kiszorulnak a társuk életéből.
Ez még akkor is így van, ha egyébként semmi programot nem csinál édesapa a gyerekekkel, csak otthon vannak (még az is lehet, hogy külön ingatlanban, ez sem ritka).
Ilyenkor a nők hajlamosak megsértődni, elvonulni, dühöngeni, mindezt úgy, hogy elég látványos legyen.
Nem ritka az sem, hogy veszekedés lesz a vége, még a gyerekek előtt, vagy ha már elmentek.
Miért nem hatásos ez a reakció?
Természetes megértem, ha így érzel, hiszen kiszorulni mindig rossz érzés. Valahol azonban képzeld magad a párod helyzetébe. A férfiak érzelmileg teljesen máshogyan működnek, mint mi nők. Valószínűleg bűntudata van, hogy nem tudta biztosítani a boldog családot a gyermekeinek (ahogyan lehet te sem).
Az sem mindegy, mennyi jut neki a gyerekekből. Meglehet, hogy csak kéthetente látja őket, ilyenkor próbálná pótolni a kimaradt időt.
Lehet, hogy heti váltásban vannak, azonban az elmúlt években a rossz házassága miatt keveset volt otthon, nem foglalkozott a gyerekekkel és most ezen szeretne változtatni.
Az is lehet, hogy Ő volt az aki a rossz házasságát csak úgy tudta elhagyni, hogy jött valaki (adott esetben akár Te) és emiatt bűntudata van a gyerekek miatt.
Gondolj csak bele őszintén!
Az első időszakban még Neked is nagyon nehéz megtartani az egyensúlyt, főleg ha gyerekeid is vannak. Amíg nem laktok együtt talán kicsit könnyebb, hiszen mindenkinek megvan a saját ideje és helye.
Az összeköltözés azonban egy új élethelyzetet teremt. Ott már együtt vagytok és új szabályok, új élethelyzetek érkeznek, amit meg kell oldani.
Tudod hány férfi mondja el az egyéni konzultáción, hogy az összeköltözés után elvesztette a “NŐT” akibe szerelmes lett?
El se hinnéd. Ők úgyanúgy szenvednek a magánytól, amikor te a gyerekeiddel, háztartással foglalkozol. Csak az neked olyan természetes.
Az, hogy egy apás hétvége után te nekiesel, duzzogsz, vádaskodsz, nem fogja őt abban segíteni, hogyan tudná jól csinálni.
Amit elérsz az az, hogy már miattad is bűntudata lesz (ezt is elcseszem, itt se vagyok jó stb), esetleg visszatámad azzal, hogy a te gyerekeid milyenek és mit nem csinálsz jól vagy egyszerűen csak magába süllyed és megnémul.
Az pedig ha ezt a veszekedést a gyerekek is hallják és otthon elmesélik, nem igazán tesz jót, hiszen ha az ex amúgy sem túl támogató, ezt fegyverként használhatja ellened
Odáig jutottunk, hogy már gyomoridegem van, ha itt van a gyereke…
Ezek a ki nem beszélt helyzetek, rossz érzések sajnos nagyon gyakran vezetnek oda, hogy valamelyik félnek (vagy már mind a kettőnek) gyomoridege van a láthatások idején.
Nem egy mozaikos szülő szájából hallottam már ingerülten (férfi és nő egyformán eljut ide), hogy:
“Nem tehetek róla és utálom ezt mondani, de rosszul vagyok a gyerekétől. Tudom, hogy ez csúnya és nem jó, azonban már muszáj kimondanom valahol.”
Van, hogy már a kapcsolat elején kialakul egy ilyen érzés, amit többnyire a másik fél gyereke generál. Ennek oka lehet a válás, a kialakult helyzet, a másik szülő negatív monológja és hozzáállása az új kapcsolathoz, a gyász.
Nem ritka azonban az sem, hogy a gyermek éppen egy olyan életszakaszban van, amikor a saját szüleinek is égnek áll tőle a haja és tényleg csak azért szereti, mert a gyereke.
Gondolj csak bele, hányszor van az, hogy a saját gyereked viselkedését se bírod elviselni (pl.tinikor), nem hogy egy idegenét.
És itt semmit nem jelent, hogy a szerelmed gyereke. Sőt…
Igyekszem hangsúlyozni a tanácsadás során is, hogy ezek az érzések teljesen természetesek és nem szabad, hogy ettől rosszul érezd magad.
Szeretni és elfogadni valakit csak azért, mert a párod gyereke, nem megy parancsszóra. Ehhez idő kell. Gyakran nagyon sok idő.
Még akkor sem biztos, hogy valaha szeretni fogod.
Elég ha elfogadod. Ha megtanulsz vele együtt élni.
Gondolj bele abba, hogy ha neked felnőttként ez ennyire nehéz, mit érezhet a gyerek, aki gyakorlatilag bele lett kényszerítve ebbe az egészbe.
Ugyanazokat az embereket szeretitek. Te a párodat, a párod gyerekei az apjukat vagy anyjukat. Ez nem jelenti azt, hogy egymást is KELL SZERETNI. Az egy sokkal hosszabb és mélyebb folyamat.
Annak a kulcsa a BIZALOM kialakítása. Az pedig idő.
Az, ha kivonod magad a gyerekes napokból, ha látják, hogy ingerült vagy és türelmetlen, az nem segít semmit.
Teremtesz egy nagyon kellemetlen légkört, ahol végül tényleg mindenki rosszul fogja érezni magát. Ez hosszútávon nem támogatja a családdá válás folyamatát.
A CÉL AZ LENNE, HOGY MINDENKI MEGTALÁLJA MAGÁT EBBEN AZ ÚJ RENDSZERBEN
A gyerekek sokkal több mindent éreznek, mint mi felnőttek. Megérzik, ha valaki nem szívesen látja őket.
Tény és való, van hogy feszegetik a határokat, trükköznek, ( és TÜKRÖZNEK!!!!) van, hogy hazudnak, követelőznek, fenyegetőznek. Trehányak, igénytelenek, lusták.
Próbálkoznak.
Számukra fontos az idő és a határok kijelölése, hiszen ők is keresik a helyüket ebben az új helyzetben.
A lojalitásuk egyértelműen az édes szülő felé hajlik (apa-anya), így az új társ eleinte a szemükbe egy ellenség, egy betolakodó.
Ha pedig netán az van kikommunikálva, hogy Ő az oka a válásnak, még nehezebb az elfogadás.
Számtalan oka lehet annak, ha egy gyerek ellenáll, azonban fontos megérteni, hogy erőszakkal, veszekedéssel nem fog változni a helyzet.
A gyerekek számára egyáltalán nem azt közvetíti a veszekedés, hogy akarjon ebbe az új családba tartozni. A válás után nem akar újra hasonló helyzetbe kerülni.
Az sem ritka, hogy a gyerek bár elfogadná ezt az új helyzetet, igényli is (régóta elváltak a szülők, meghalt az egyik szülő) azonban fél attól, hogy a megszeretett nevelőszülő is egyszer csak elmegy.
Gondold végig kérlek, hogy amikor előtörnek a negatív érzéseid a párod gyerekével kapcsolatban, min megy (ment) át az a gyermek, volt -e ideje, lehetősége feldolgozni a válást, a szülő új kapcsolatát.
Volt -e idő arra, hogy ezt megszokja vagy szinte rögtön belekerült ebbe az új családba (egy gyors összeköltözés miatt).
Azt se hagyd ki, hogy milyen a volt házastárs hozzáállása ehhez az új kapcsolathoz, hol tart az ex a feldolgozásban, mennyire intelligensen kezeli a kialakult helyzetet, mit közvetít a gyerekek felé.
És végül nem mindegy, hogy a gyerek milyen életkorban van.
Amikor ennek a listának a végére értél, Te jössz. Egy kis önreflexió.
Felnőttként szerinted Te megfelelően kezeled a helyzetet?
Nem lehet, hogy túlságosan nagy elvárásaid vannak a másik felé/saját magad felé (párod, gyerekek), amelyek az adott helyzetben nem igazán reálisak?
Mi a helyzet a Te oldaladdal?
A kommunikációddal, ahogyan Te kezeled a helyzetet?
Hogyan látják ezt a másik oldalról?
Kérlek, menj ezeken végig, ha fontos a kapcsolatod.
Bármilyen nehéz is elfogadni, nem a gyerekek teszik tönkre a párkapcsolatokat, hanem az, ahogyan Ti ketten a pároddal ezeket kezelitek vagy nem kezelitek.
Nem ritka az sem, hogy valamelyik gyerek évekig elutasít mindent és az sem, hogy teljesen kivonja magát.
Egy szoros, összetartó kapcsolat ezt is képes túlélni. A kulcs pedig mindig a két felnőtt összehangolt együttműködése, ami azt jelenti, hogy megoldásokban gondolkodnak.
Nem véletlen, hogy az együttműködések során kiemelten fontosnak tartom, hogy a páros konzultációk mellett egyéni konzultációk is legyenek. Ez a módszer nagyon hatékonyan segít abban, hogy felismerd a saját működésedet és azt, hol van a Te egyéni felelősséged.
Adj Magatoknak egy esélyt, jelentkezz be egy konzultációra, mielőtt késő lesz.
MEGNÉZEM