Nem vagyok pszichológus, nem tudok csodákat tenni. Csupán „csak” LIFE COACH, aki átlag feletti empátiával rendelkezik, és megélte, megéli ezt az állapotot.

Ezt a listát most az élet írta és nem a szakmaiság. Az én közel 8 éves tapasztalásom és a hasonló élethelyzetben lévő ismerőseim, ügyfeleim történetei alapján állítottam össze.

Magamról annyit, hogy egy 7 fős mozaikcsaládban élek bő 8 éve. A második házasságommal férjem által két fiú került a családba, az én 3 saját gyermekem mellé.

Habár ők tipikusan a kéthetente látogathatom aput kategóriába tartoztak, ez nem változtatott azon a tényen, hogy a család innentől kezdve mozaikcsaládként funkcionált.

Nálunk nincs közös gyerek, bár volt egy rövid idő amikor elgondolkodtunk rajta, végül önző módon azt választottuk, hogy neveljük fel tisztességgel ezt az 5 gyereket és utána adjunk időt magunknak az életre. Így utólag visszanézve jó döntésnek bizonyult, mert bizony a mi mozaikcsaládunk nem az amerikai filmekben látott „először mindenki utál mindenkit” aztán jön a „happy family”. Ha nagy utálkozások nem is voltak, de más se nagyon. Inkább azt mondanám, hogy  a gyerekek nőttek és idővel találtunk egy számunkra működő megoldást.

Ennek következtében ma már elmondhatom, hogy békében és szeretetben élünk, ki-ki a maga módján viszonyulva ehhez a családi képlethez.

Nem állítom, hogy nincsenek szuperül működő vegyes családok, azonban valószínűleg az a kevesebb.  Egy ilyen családban rengeteg háttérmunka van. A működéshez sok szeretet, türelem, megértés, és rengeteg őszinte kommunikáció szükséges. Ezek nélkül, hosszú távon szinte biztosan kudarcra van ítélve minden próbálkozás.

Nehéz ennyi különböző múltú, zömében (főként érzelmileg) sérült, bizonytalan embert -felnőttet és gyereket egyaránt- egy új családba integrálni, ahol teljesen új szabályokat kell hozni és elfogadni, az eddigiekhez képest.

Valóban nem könnyű egy ilyen családot működtetni, ennek ellenére ha elfogadjuk, hogy ez nem egy hagyományos családmodell és betartunk pár íratlan szabályt, van esély arra, hogy normális keretek között funkcionáljon.

Jöjjön akkor az én listám segítségül, melyből annyit viszel el amennyit akarsz:

1. Nagyon szeresd a párod!

Mondjuk ez az alap, bármilyen más párkapcsolatban is. Akkor miért írom le ezt mégis?

Azért, mert az elvált emberek, főleg a társfüggő, gyerekes nők/férfiak hajlamosak belemenni olyan párkapcsolatba is, ahol az érzelmeket tekintve megalkudnak és már egy erősebb vonzalom, vagy szimpátia következtében összebútoroznak.

Gondolj bele, még a hagyományos családi felállásban is néha nehezen viseled a saját gyereked viselkedését. Hányszor van a gyerek miatt konfliktusuk egymással az édes szülőknek? Képzeld ezt el, egy olyan gyerekkel aki nem a tiéd és még mondjuk lázad is az adott helyzet ellen, ami valljuk be teljesen érthető. És ez csak az egyik gócpontja egy mozaikcsaládnak. Ott vannak még a mumus pénzügyek, az exek stb. (Ezekről olvashatsz egy másik cikkemben részletesebben.)

Ha nem szereted mélyen, teljes szívedből a párod, a benned összegyűlt frusztrációt végül rajta vezeted le, aminek biztosan negatív kimenetele lesz. Arról nem beszélve, hogy a veszekedés során a szülő mindig a gyereke pártjára fog állni, ami tovább növeli a feszültséget az egész családban.

Még ha megvan is az érzelmi kötelék, akkor is garantált a sok veszekedés és sírás  a kapcsolatban, de egy igaz szerelem és az összetartás mindig át fog segíteni, mert az fogja adni a magot a túléléshez és a töltekezéshez.

Nálunk az első 3 év katasztrófális volt, főleg a férjem gyermekei miatt. Mi is rengeteget veszekedtünk, többször el is köszöntünk egymástól, de az egymás iránt érzett szerelmünk mindig győzött és mindig tettünk előre egy lépést, hogy megszüntessük a veszekedések forrásait. Hosszú munka volt, viszont hittük, hogy idővel jobb lesz minden.

2. Soha ne hagyd, hogy a gyerek döntsön a kapcsolatodról!

Számos elvált ismerősömnél találkoztam a következő mondattal. „Nagyon jól működik a kapcsolatunk, jól megvagyunk, majd idővel bemutatom a gyereknek vagy bemutat a gyerekének és meglátjuk, hogy elfogad -e a gyerek vagy nem.” Tessék???

Most komolyan, itt ki hozza a döntéseket? A gyerek? Hagyod, hogy az életedről egy X éves gyerek döntsön, aki tulajdonképpen azt sem tudja, hogy mi a valódi szitu. Ez számomra komolytalan. Természetesen nem azt mondom, hogy a gyerek véleménye nem számít. Számít, azonban nem itt és nem így.

Legyünk annyira komolyak és tiszteljük magunkat és a döntéseinket annyira, hogy képesek legyünk maximálisan felelősséget vállalni értük és azoknak a következményeit felvállalni. A kapcsolatunkról mi felnőttek döntünk, a gyerekkel közöljük, elfogadtatjuk és nem véleményt kérünk. Nem hárítjuk át a döntés felelősségét egy gyerekre. Soha. És ne keressünk rá alibit, hogy ezt az ő érdekében tesszük.

Döntésedet előre mérlegeld, hozd meg saját magad és ne egy külső személytől várj megerősítést. Az ugyanis már nem a döntésed lesz.

Most őszintén, melyik gyerek szeretne egy mostohát??? Legfőképp egyik sem. És azért azt se felejtsük el, hogy nagyon sok esetben mozgatja a háttérből a volt, jobbára sértett társ a gyereket és lázítja az új kapcsolat ellen.

Valóban hagyjuk, hogy válás után közvetve az exünk döntsön arról, hogy kivel éljünk? Ha hoztunk egy döntést és hiszünk annak létjogosultságában, vállaljuk fel és okosan tegyünk érte, hogy azt gyermekünk is elfogadja.

Idővel a maga módján alkalmazkodik az új helyzethez, főként ha látja, hogy a kapcsolat őszinte és harmónikus, az ő helye pedig sértetlenül megmaradt az apja vagy az anyja szívében.

3. Ne próbálj erőszakkal hagyományos családot gyártani!

Bevallom őszintén, ez az én vesszőparipám. Gyakran tapasztalom alakuló vegyes családoknál, hogy a szülők, (főleg a nők) egy hagyományos családmodellt akarnak létrehozni, sokszor megerőszakolva a benne élőket. Ez ritka kivétellel, lehetetlen. Legyünk őszinték. A mozaikcsalád egy speciális családmodell.

Annak ellenére, hogy egyre több család kényszerül ebben a helyzetbe, azért nem ez a hagyományos felállás.

Ráadásul több variációja is létezik, az egyszerűbb felállástól a bonyolultabb verziókig. Egy mozaikcsalád létrejöttekor minden tagnak újra meg találnia saját szerepét, helyét.

Gondolj csak bele, ez még egy felnőtt számára is komoly kihívás, nem, hogy egy gyereknek.

Arról már nem beszélve, hogy a különböző életszakaszokban más és más a reakció. Attól, hogy új társ érkezik a szülő mellé, még nem lesz új apuka vagy anyuka, hisz a legtöbb esetben a gyermeknek él a másik szülője és szoros kapcsolatot ápol vele.

Természetesen itt is vannak kivételek, de manapság a válás után nagyon sokszor közös szülői felügyelet marad és az apukák is nagyobb részt vesznek ki a szülői feladatokból. Az új családmodellnek tehát muszáj ezt figyelembe venni és az új szerepeket ez alapján felosztani.

Ha ez sikerül, a gyerekek is könnyebben alkalmazkodnak az új élethelyzethez. Felejtsük el tehát, hogy majd mi boldogan élünk a kis vegyes családunkban pont úgy, mintha csak a saját gyerekünket nevelnénk azok édes szülőjével. Ha ezt képesek vagyunk elfogadni, van esély arra, hogy működőképes legyen a család.

Csak érdekességként írom le, hogy nálunk is speciális a helyzet, mert mi végül „két család” maradtunk. A gyerekek már nem voltak kicsik amikor összekerültünk, illetve volt egy nem kicsi háttérmunka az ex részéről.

Egy ideig mi is mindent megtettünk a fúzióért, végül a béke és a gyerekek érdekeit is szem előtt tartva egy köztes megoldás született. Lettek közös ünnepek, ebédek, de nyaralni mindig külön mentünk, illetve a férjem sok közös programot szervezett a fiaival hármasban. Ezt mindenki elfogadta, ebből sose volt probléma. Ennek ellenére jól megvan mindenki mindenkivel, de semmi extra. Így legalább működött. És mindig ez a lényeg.

Keresd meg a saját működő megoldásodat. Ahány család, annyi megoldás. Ne azzal foglalkozz, hogy ki mit gondol, ki mit mond, mit írnak az okos könyvek. Azok mindig általánosságok. Van akinél bejön, van akinél nem. 

Olyantól pedig sose fogadj el tanácsot és ne kérj véleményt, aki nem élt ilyen családban!

4. Fektessük le a szabályokat még rögtön a kapcsolat elején!

Ez egy nagyon lényeges dolog. Ezek nélkül biztosan rengeteg konfliktus lesz az új családban, főleg a felnőttek között. Biztosan tudom, enélkül is rengeteget fogsz veszekedni a pároddal, főleg ha a nevelési elveitek különbözőek. Mindenki hozza magával a múltját és a kis puttonyát, tele minden széppel és jóval, ebbe az új kapcsolatba.

Az, hogy mennyi minden van ebben a zsákban az összeköltözést követően hamar kiderül. A szerelem szép és ameddig csak randizgatunk, külön élünk, addig könnyű tervezgetni a közös életet. És hát valljuk be, főleg mi nők hajlamosak vagyunk elhinni, hogy majd mi elvarázsoljuk a párunk gyerekét, biztosan szeretni fog, hisz a saját gyerekeim is szeretnek stb.

Aztán jön az ismerkedés, együttélés és jönnek vele a problémák csőstül. Ezért nagyon fontos, hogy mi felnőttek még az összeköltözés kezdetén fektessük le a szabályokat. Ki mibe szól bele és mikor. Mit lehet és mit nem. A szabályok az összes gyerekre egyformán és következetesen vonatkozzanak. Nem lehet olyan, hogy jaj az én gyerekem csak kéthetente van itt, nem kibírod, hogy így viselkedik? Nem. A különböző bánásmód a gyerekek és a szülők között is csak a feszültséget fokozza. Ez pedig nemhogy nem segít a családdá válás folyamatában de egyenes út a negatív végkifejlet felé.

5. Ne erőltess semmit, mindennek eljön az ideje!

Azt kell, hogy mondjam, ez az egyik legnehezebb része a történetnek. Szinte mindenki úgy megy neki egy ilyen kapcsolatnak, hogy az enyém működni fog. Nagy lelkesedéssel vetjük bele magunkat, megpróbálunk bevágódni az új gyereknél, rokonoknál, szülőknél.

Aztán ahogy telik az idő egyre inkább azt érezzük, hogy jönnek a pofonok és a megálmodott „happy family” végül szertefoszlik és marad a helyén egy romhalmaz, amit újra fel kell építeni. Ha van erőnk megtesszük, ha nincs akkor meg tovább lépünk.

Az a fene nagy igazság, hogy senki se ígért olyat, ami azt feltételezi, ez egy könnyű menet lesz. Aki a filmek varázsában él és megvizionálta magának a csodacsaládot, hamar fel fog ébredni és elgondolkodni azon, hogy lehet ebből szép és boldog család.

A legtöbb esetben ez egy hosszú és kitartó folyamat. A gyerek az gyerek. És valljuk be mi felnőttek sem nagyon tudjuk, hogy mivel nézünk szembe. Ez egy olyan helyzet, amilyenben még nem voltunk, ezért mi is tanuljuk, hogyan tudjuk ezt megoldani.

Lehetne sorolni a listát hosszasan, azonban azt hiszem kezdetnek ez is elég, hogy kicsit átgondold azt, hogy a családodban hogyan kezeld a fentieket.

 5+1: Ne feledd, ebben a felállásban eleinte mindenki szenved, küzd, próbálkozik.

Próbálj meg legalább Te felnőttként okosnak lenni és nem egóból játszani. Az egó nagy romboló és sose lát reálisan, csak önös érdekeket szolgál. Ez pont nem az a helyzet ahol ez bármi haszonnal jár.

Mielőtt komolyan felvállalsz egy ilyen helyzetet, alaposan tanulmányozd magadat, hogy képes vagy -e egy ilyen családi modellben létezni. Képes vagy -e a lila ködön túl látni a szürke hétköznapokat, melyek sokkal több toleranciát, sokkal több tiszta kommunikációt igényel, emellett rengeteg konfliktushelyzetet tartogat, mint egy átlagos hétköznapi család.

Ha ezek után is úgy látod készen állsz és menni fog, akkor viszont hajrá és ne félj az előtted álló feladattól, mert idővel minden kialakul. És ha mégsem működik, akkor is elmondhatod, hogy megpróbáltad.

Mindenképp csak tanulni lehet belőle, ami a későbbiekben még jól jöhet. A fontos szerintem az, hogy csak azért, mert gyermeked van, vagy a párodnak gyermeke van, ne mondj le a lehetőségről, hogy boldog lehess.

Ha pedig úgy érzed valami nem úgy működik, csapdába kerültél, tehetetlen vagy egy kialakult helyzettel szemben de szeretnéd megmenteni a kapcsolatodat és nem akarod feladni, keress meg. Lehetőséged van egy 30 perces, ingyenes, kötöttségmentes konzultációra, ahol megismerkedhetünk és eldöntheted szeretnél -e velem együtt dolgozni.

Konzultációra ide kattintva tudsz jelentkezni: KATT IDE!

Csatlakozz facebook oldalamhoz és olvasgasd további cikkeimet a témában.

Kozák-Ágó Szilvia-Újrakezdés mesterfokon

Ha tetszett a cikk, szólj hozzá!