websikehealthcheck

Blog...

Határok nélkül – miért fontos, hogy megtanuljunk nemet mondani?

Határok nélkül - miért fontos, hogy megtanuljunk nemet mondani? - Kozák - Ágó Szilvia - mozaikcsalád mentor

Én is egy olyan világ szülötte vagyok, akit nem igazán arra neveltek, hogy önazonos legyen. Inkább azt sugallta mindenki: állj be a sorba, ne lógj ki. Ez azt is jelentette, hogy inkább maradj szürke kisegér, ne konfrontálódj, igyekezz elveszni a tömegben.  A mit gondolnak rólad, (rólunk szülőkről) már csak hab volt a tortán. Nekem azt tanították, hogy ha nem muszáj ne adjak hangot a véleményemnek. “Jobb a békesség, mint a vita, abból baj nem lehet.” / “Nem szeretek vitázni, ezért inkább bele sem kezdek.” Ismerős mondatok? Akkor olvass tovább!

Ha volt is bennünk némi véleménynyilvánítási hajlam, azt gyorsan és hatékonyan került lenyomásra mind a szülők, mind az iskolarendszer által.

Nem csoda, hogy a mai 40+ korosztály szinte minden tagja önértékelési és párkapcsolati problémákkal küzd, keresi a helyét és még csak elképzelése sincs arról, hogyan jelölje ki a határait és egyáltalán mi célt is szolgál. És még ha ki is jelöli, nem tudja hogyan realizálja azt.

A határok kijelölése egy nagyon komoly önismereti út, mely bármikor elkezdhető.
Nincs olyan, hogy én már feladtam, öreg vagyok, mi értelme van.

Mindig van értelme, hiszen felszabadít, megmutatja milyen az “biztonságban” létezni, mégpedig úgy, hogy ez a biztonság belülről fakad.

Egyáltalán mit takar az, hogy kijelölöm a határaimat?

Ha egyszerűen fogalmaznám meg a választ azt mondanám: megtanulsz nemet mondani arra, ami számodra nem jó.

Megtanulsz felelősséget vállalni az érzéseidért, a vágyaidért, szükségleteidért.
Megtanulod, hogy a saját életedért Te vagy a felelős és nem más.
Megérted, hogy a másik ember viselkedése a Te reakcióidnak a következménye.
Megérted, hogy az is egy döntés, ha elfogadod a másik döntését, még akkor is ha az neked nem tetszik.
Megérted, hogy dönthettél volna úgy is, nem fogadod el.
Megérted, hogy nem akkor leszel jó és szerethető, ha feladod magad és az elveidet.
Megérted, hogy ha Te nem döntesz, akkor helyetted fognak dönteni és azt nem róhatod fel a másiknak.
Megérted, hogy nem azért tisztel valaki mert mártír vagy és feláldozod magad.
Megérted, hogy a boldog párkapcsolatok az egyenrangúságon alapulnak.

De miért olyan nehéz ez?

Sokszor hallom a konzultáción mikor szóba jön ez a téma (mindig eljutunk ide), hogyan kell ezt csinálni?

A határok kijelölése mindaddig nagyon nehéz, amíg saját magunk nem vagyunk tisztába azzal mire vágyunk, milyen szükségleteink vannak, milyen igényeink. Milyen alapelvek, értékek mentén éljük az életünket.

Ha például számodra fontos az őszinteség, akkor valószínűleg mindent megteszel azért, hogy ez a kapcsolataidban megjelenjen. Fontos azonban, ha ez számodra kiemelt jelentősséggel bír, akkor ezt a kapcsolat elején kommunikáld ki a másik fél számára, továbbá tisztázd magadban, mi történik ha ez sérül. Milyen következményei lesznek, ha ezt a másik megszegi.

Ki mered kommunikálni ezt felé?
És ha megszegi, mi teszel?
Hol húzod meg a határt? Meghúzod vagy tologatod?
Meg mered húzni vagy csak csalódott leszel, bizalmatlan következmények nélkül?

Határszabás a mindennapokban

Ha nem jelölöd ki a határaidat, magyarul nem vállalsz felelősséget a tetteidért, döntéseidért, akkor majd más teszi meg ezt helyetted, amitől valószínűleg rosszul fogod érezni magad, hiszen az nem a te döntésed volt.

Ezt úgy hívják sodródás. Nem te vagy az életed okozója, csupán várod azt, hogy történjen valami. Ez azonban ritkán az, amit valójában szeretnél.

Az emberek többsége az életének legtöbb területén nem mer vagy nem akar konfrontálni. Ennek az egyik oka, hogy nincs hozzá megfelelő eszköze vagy tudása, a másik a félelem. Félelem az elutasítástól, a kritikától, a veszteségtől.

Gondolj csak arra, hogy hányszor van olyan helyzet amikor a főnöködnek nincs igaza. Nem mersz szólni neki, vagy ha szólsz is annak biztosan nem lesz pozitív a következménye.

Én személy szerint voltam olyan bátor és néha megtettem az alkalmazotti életem során, hát nem igazán értékelték. Sőt, amikor tovább feszegettem, mert nem tudtak meggyőzni, gyakran kaptam azt a válasz a főnökeimtől: “Azért csináld így, mert azt mondtam”, illetve a másik érdemleges válasz a “CSAK” volt.

Nem tartom kizártnak, hogy alkalmazottként te is kaptál hasonló válaszokat.
Nyilván egy ilyen helyzetben nehéz nem szerepet játszani, azonban itt is fontos, hogy az emberségünket és elveinket meg tudjuk őrizni.

Szintén gyakori panasz a munkahelyi kollégák elviselése. Gyakran fajul odáig egy kellemetlen kollégával történő konfliktus, hogy már a vétlen személy gyomorideggel megy a munkahelyre.
Itt fontos lenne kiállni önmagunkért, hiszen a konfliktuskerülés csak olaj a tűzre.
Szó szerint engedélyt kap a másik arra, hogy továbbra is feszegesse a határainkat.

Valóban megéri? És ez tényleg a szeretetről és elfogadásról szólna?
Vagy inkább arról, hogy alacsony az önértékelésünk és valójában attól félünk, hogy mit gondolnak rólunk ha netán szólunk?

Te mit gondolsz erről? Írd meg a véleményed hozzászólásban!

 

Kozák-Ágó Szilvia

Szólj hozzá te is!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.