Mutasd be magad a megjelöltek szerint: Egy 18 éves gimnazista lány vagyok egy nagyvárosból. Szeretem a biológiát, a kémiát, de az őszintét megvallva, úgy általánosságban tanulni szeretek. Új dolgokat megtudni a világról. A karantén előtt egészséges mértékben éltem társasági életet a tanulás mellett.

Fontos volt számomra a közösség, az emberek, és még mindig az, ezért is érzem olykor úgy, hogy ebben a fontos évben egy darab elveszett a lelkemből azáltal, hogy nem találkozhatok a korlátozások alatt nap mint nap azokkal, akik kedvesek számomra, akiket szeretek.

Hogyan hatott rád a tavaszi karatén: Számomra a legnagyobb változás egyértelműen az volt, hogy mindennap használni kellett a laptopot, az elektronikai eszközöket, amelyek használata meglehetősen megterhelő volt egy hosszú, 7-8 tanórás nap után. A legjobban a barátaim hiányoztak, és a közös órák a tanárokkal, furcsán hangozhat, de így volt.

Őszintén, ez az időszak engem nagyon megérintett több szempontból is. Egyrészt ebben az időszakban lettem 18 éves, ami az ember életében egy mérföldkő. Ezt a fontos eseményt egy nagy bulival akartam megkoronázni, ahova azokat az embereket szerettem volna meghívni, akiket szeretek, és akik feltétel nélkül örültek volna velem és nekem ezen a felejthetetlennek képzelt napon. Sajnos ez nem így lett, de anyukám mindent megtett, hogy valamennyire pótolni tudja ezt a hiányt, és szervezett nekem egy online bulit, ahol ki gondolta volna, ugyanúgy be lehetett kicsit csiccsenni, mintha élőben ünnepeltünk volna.

A másik ilyen helyzet a szalagavatóra való készülésben ért, hiszen akkor, amikor beütött a karantén, az is kérdéses volt, hogy egyáltalán tudunk-e ruhát bérelni. Egész nyáron bíztam benne, hogy el tudjuk kezdeni a próbákat majd ősszel. De amikor közeledett a szeptember közepe, és még nem történt semmi, csak emelkedtek az esetszámok, akkor már tudtam, hogy ebből vagy halasztás lesz, vagy teljesen le is fújják az egészet. Nagyon szomorú voltam bevallom, többször rámjött a sírhatnék, és sokszor kérdeztem meg magamtól, hogy miért pont most történik ez, vagy egyáltalán miért történik. Hiszen ez volt az egyik álmom kislánykorom óta, mert végignézve a 2 nővérem, már én is elképzeltem magam egy csodás fehér ruhában keringőzve a hercegemmel.

Minden nehézséget, ami ezekkel a dolgokkal adódott, szüleimmel, legjobb barátnőimmel és barátaimmal tudtam megbeszélni, akik készségesen meghallgattak még akkor is, ha már vagy tizedjére panaszoltam el nekik a bánatom.

Mit gondolsz magáról a vírusról? Mennyire félsz tőle? Kérlek saját szavaiddal, érzéseiddel fejtsd ki bővebben.: Magáról a vírusról úgy gondolom, hogy valóban létezik, nem úgy, ahogy kósza hírek, okos emberek mondják, hogy hát ez baromság. Félni nem félek tőle, de minden óvintézkedést betartok védve ezzel a szüleimet, nagymamáimat, akik a legjobban ki vannak téve a vírusnak.

Fiatalként mit gondolsz az intézkedésekről? Mi a legnehezebb a számodra? Mi hiányzik a legjobban? Az intézkedések szerintem jók, de csak akkor lehetünk elég hatékonyak, ha mindenki betartja őket. A maszkot már teljesen megszoktam, van amikor egyben 4 órát is simán végigülök  benne, mert már annyira a napjaink részéve vált ebben az időszakban.

Talán a legnehezebb számomra, hogy ne nyúljak az arcomhoz, vagy a szememet ne dörzsöljem meg, mert akarva akaratlanul néha arrafelé téved a kezem. És természetesen az hiányzik a legjobban, hogy újra láthassam az érzelmeket az emberek arcán, hogy rámosolyogva másokra egy csodás mosolyt kapjak vissza cserébe. Helyette most csak egyen, maszkos emberek vesznek körül. 

Mit adott számodra a korlátozások feloldása? Mit csináltál másképp, mint előtte? Mit pótoltál be legelőször? Miután feloldották a korlátozásokat, rögtön mentem a legjobb barátnőimmel egyet találkozni, és megtartottam az elmaradhatatlan 18 születésnapi házibulimat. Ami meglehetősen jól sikerült. És természetesen lefoglaltam a szalagavatóra az álomruhám is.

Hogyan éled meg az újabb korlátozásokat? Rosszabbul, ugyanúgy? Milyen érzések, gondolatok kavarognak benned? Mitől félsz a legjobban a jelenlegi helyzetben? Milyen félelmeid fogalmazódnak meg?Őszintén, most, hogy újra korlátozások vannak, rosszabbul vagyok. Sokkal rosszabbul élem meg, hiszen végzős vagyok, amiről sokan mondják, hogy ez az év elvileg csupa varázslat. Ott lenne a szalagavató, az utolsó közösen eltöltött sulis napok, az utolsó osztálykirándulás, ami egyébként a tavalyi tanévben is elmaradt a vírus miatt. A legjobban attól félek, hogy nem tudom úgy megélni ezt az utolsó középiskolás évem, ahogy azt szerettem volna, és ahogy azt elképzeltem.

A gondolkodásmódodban az életedben változtatott valamit ez a kialakult, új helyzet? Ha igen, mit?Fejtsd ki légy szíves! Írj le őszintén mindent amit gondolsz, érzel.: Érzelmileg amennyire megviselt ez a helyzet, annyira sokat adott is nekem gondolkodásmódban. Úgy gondolom, hogy mindig tudtam értékelni azt, amim volt, de most ez a helyzet még inkább azt mutatja, hogy az embereknek mennyire hiányzik az, ami már nincs, amikor meg van, akkor meg nem vesszük észre, hogy milyen szerencsések vagyunk.

Próbálom elengedni, hogy nagy valószínűséggel nem lesz szalagavatónk, de tudom, hogy amit az élet elvesz, azt valamikor később habár kicsit más formában, de visszaadja, ha érdemesek vagyunk rá. Mert mindennek oka van szerintem, és ha most nem is tudjuk mi az, az idő majd választ ad rá.

Hogy látod, a környezetedben mennyire változtak meg az emberek? Felnőttek, fiatalok. Ha változtak miben? Jó irányba, rossz irányba? Minden ember nagyon fáradt, ideges, türelmetlen most már a környezetemben, szeretnénk visszakapni a koronavírus előtti életünket. Azonban néhányan vannak azért, akik egészen jól viselik, hogy csak otthon kell lenniük, és haladhatnak a dolgaikkal. Most én is így vagyok vele, jobban tudok koncentrálni az emelt tárgyaimra és a felvételire.

Az egymással való kapcsolatotokat mennyire befolyásolja ez a helyzet? Úgy érzem, hogy mind a családommal, mind a barátaimmal jól kijöttem, kijövök a korlátozások alatt is. A barátaimmal még jobban is, hiszen ritkábban találkozunk. Viszont a családban olykor kicsit több konfliktus lép fel, hiszen több időt töltünk együtt, a szülők munkaideje rövidebb, mi pedig öcsémmel az online oktatás szépségeit tapasztaljuk meg nap mint nap, kezdve a redmentás dolgozatokkal, a minimális időtartamra beállított röpdolgozatokkal, amelyek meglehetősen stresszesek.

Voltál már covidos? Családtag, barát, ismerős? Ha igen, mit tapasztaltál? Hogyan élted meg? Kérlek írd le a tapasztalásaidat, érzéseidet, az ez által bekövetkezett nézőpontváltást. (amennyiben volt): Nem voltam hála az égnek, és a családtagjaim sem.

Ha végre helyreállnak a dolgok és minden újra normális lesz, az első dolgom az lesz, hogy elmegyek a nagyszüleimhez és addig ölelem őket, ameddig csak tudom.