Szeretettel köszöntelek az oldalamon! Nagyon örülök, hogy itt vagy!
Engedd meg, hogy bemutatkozzam, ezáltal meglásd ki vagyok én, merre tartok és mi volt az eddigi utam. Ennek ismeretében lehetőséged van eldönteni, mennyire tudsz azonosulni az életemmel, gondolkodásommal és, hogy bizalmat szavazol -e nekem egy esetleges közös együttműködéshez.
Kozák-Ágó Szilvia vagyok, life coach, mozaikcsalád mentor, tanácsadó.
Első sorban azonban egy intuitív, dinamikus, életimádó nőnek, feleségnek és anyának tartom magam. Olyan nő vagyok aki képes volt önmaga korlátozó gondolkodásmódján felülemelkedve, többszörösére tágítva a komfortzónáját ( ez a folyamat azóta is tart, mindig újabb és újabb kihívásokkal) ezáltal megteremtve az önazonos élet nyújtotta örömöket és a szabadság érzését.
Küldetésem pont ezért olyan férfiak és nők támogatása, akik a negyvenes éveik környékén új élethelyzettel kerültek szembe, melyre nem igazán voltak felkészülve, illetve beragadtak az életükbe és nem tudják merre és hogyan tovább.
Saját magamat profi újrakezdőnek mondanám, aki maximálisan nyitott a változásra. Ennek következtében az elmúlt bő 10 évben gyakorlatilag újra teremtettem magamat.
Megteremtettem egy olyan nőt, aki képes önmaga lenni, az önmaga útját követni és akinek joga van a boldogságos, ahhoz az élethez, amire vágyik.
Első lépésként, 3 gyerekemmel kiléptem a számomra már szinte semmit nem nyújtó házasságomból. Az ÉN döntésem volt, melyet több évig tartó gondolkodási és önmarcangolási folyamat előzött meg, majd követte még egy rövid ideig.
Ennek két oka volt: a hitrendszer amiben felnőttem (nem válunk el), illetve az, hogy jogom van -e ezt megtenni a gyermekeimmel. (szintén egy önkorlátozó gondolkodás)
Nézd meg az „Újrakezdés válás után” témájú cikkeimet!
Ismerve a következményeket, jó döntésnek bizonyult és az élet engem igazolt.
Természetesen bennem is ott volt a jövőtől való félelem, hogy 3 gyerekkel találok -e magamnak egy olyan társat, aki valóban TÁRS lesz az életemben, nem csak átutazó.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert bár kicsit zötyögős úton, de végül megérkezett a herceg, igaz nem fehér lovon.
Ennek a találkozásnak idővel egy MOZAIKCSALÁD lett a hozadéka, mely újabb kihívás elé állította az életünket. Őszinte leszek, nagyon nem volt egyszerű 5 gyerekkel újra írni egy családot. Nem is volt zökkenőmentes a projekt, viszont jó pár küzdelmes év után rájöttem arra, hogy a mi családunkban mi az ami működik. Immár közel egy évtizede próbálom a kialakult egyensúlyt fenntartani.
A küzdelmes évek, a tanácstalanság és az, hogy sehonnan nem tudtunk hatékony segítséget kapni ahhoz, hogy mi módon tudnánk működtetni egy ilyen mozaikcsaládot, arra ösztönzött, hogy miért ne én legyek az, aki ezt megteszi.
Pontosan ezért döntöttem úgy, hogy küldetésem célja nem lehet más, mint ezen családok támogatása abban, hogy ne kudarcként éljék meg a családban fennálló problémákat, hanem merjenek róla beszélni és segítséget kérni.
Nézd meg a Mozaikcsaládos cikkeimet!
Annak ellenére, hogy ezen családok száma folyamatosan növekszik, méltánytalanul kevés az a lehetőség, ahol konkrét segítséget tudnának kapni. Én az elmúlt hosszú idő alatt 5 nagyon különböző gyerek mellett és elég intenzív háttérmunka mellett teremtettem valamit és tapasztaltam meg olyan dolgokat, melyek azt hiszem sok ilyen családnak a segítségére lennének.
Hiszem és vallom, hogy ezeknek a rohanó világ által teremtett vegyes családoknak is jár a boldog családi élet, ezért maximálisan megérdemelnek minden segítséget. Hiszen Ők azok, akik a válásuk után, gyerekkel, mertek egy újat kezdeni, félretéve minden házassággal kapcsolatos negatív érzésüket.
Számomra különösen fontos ez a program azért is, mert szeretném ha több elvált ember merne belevágni olyan kapcsolatba, ahol a másik oldalon is egy elvált gyermekes személy áll. Ehhez pedig az kell, hogy tudják mit vállalnak és, hogy lehetőségük van arra, hogy ebben hatékony segítséget kapjanak általam.
Ezért aztán küldetésem legnagyobb és legszebb kihívásának tekintem ezen családok támogatását, segítését.
A férjemmel való találkozás számomra egy fordulópont volt, hiszen az ő támogatásával indultam el azon az úton, melyet mindig is szerettem volna csinálni.
Bár a találkozásunkkor még alkalmazott voltam, régóta azon járt az eszem, hogy álmaim munkáját hogyan tudnám megvalósítani.
25 évig voltam alkalmazott a közigazgatás különböző területein és szintjein. Egy azonban közös volt bennük, mindig emberekkel foglalkoztam.
Vezetőként többször volt lehetőségem mediációs beszélgetéseket levezetni.
Ügyfeleim között az álláskeresőtől kezdve a vezérigazgatóig mindenki megfordult és büszke vagyok rá, hogy kivétel nélkül mindenki pozitívan nyilatkozott Rólam és munkámról.
Környezetemből folyamatosan érkeztek olyan visszajelzések, hogy nekem nem itt van a helyem, emberekkel és emberek támogatásával kellene foglalkoznom, mert olyan motiváló és empatikus vagyok.
Ebben az időben már erősen éreztem én is, hogy menni kell, mert nagyon lekorlátozva éreztem magam az alkalmazotti világban és tudtam azt, amit az ügyfeleim és ismerőseim is láttak, hogy nem a helyemen vagyok és nem a saját utamat járom.
Aztán végre megszületett a döntés. Vettem egy mély levegőt és beiratkoztam egy Life Coach képzésre. Itt egy fantasztikusan átfogó oktatást kaptam, melyben a mély önismereti munka mellett, egy magas szintű szakmai ismeret birtokába is kerültem. A vizsgához 100 óra ingyenes coaching ülést kellett levezetnem. A gyakorlat során pedig minden egyes pillanatban boldog volt a szívem, mert éreztem, hogy ez az én utam, erre születtem.
Nézd meg az „Alkalmazottból vállalkozó” témájú cikkeimet!
Mindeközben egy váratlanul érkezett lehetőséggel élve, szó szerint egyik hónapról a másikra egy csodaszép lakásban landoltunk a Balaton partján. Habár öreg korunkra ez volt a tervünk, egy olyan lehetőség adódott, melyre nem mondhattunk nemet.
Na ez még számomra is igazi komfortzóna tágítás volt, azonban életünk egyik legjobb döntése.
Szóval merni kell, kedves Hölgyek és Urak! Úszni az árral és nem félni.
Na de térjünk vissza az életutam folytatásához.
25 év után, több kiugrási próbálkozás után végül elhagytam a biztos fizetést nyújtó közigazgatást és a saját vállalkozói utamra léptem.
Számomra ez a folyamat volt a legnehezebb és a leglassabb. A maximalizmusom miatt kicsit tyúklépésben haladtak a dolgaim.
Igen hosszú időbe telt, mire elengedtem a TÖKÉLETES megoldás fogalmát és el mertem hinni, hogy képes vagyok megcsinálni ezt is.
A tanulási folyamatok nem álltak meg, hisz mindig van új a nap alatt. Jelenleg éppen marketinget tanulok, hogy vállalkozásom ezen területét az első időkben magam is el tudjam látni. (mert hát a maximalizmust leküzdeni…)
Folyamatosan tanulok új coaching technikákat, melyek a munkám során a hatékonyabb és gyorsabb fejlődést támogatják a kliensek számára.
Büszke vagyok magamra, hogy rá mertem lépni a változás útjára, mely egy elhatározással kezdődött. Az A döntésem pedig onnantól kezdve gyökeresen változtatta meg az életem több területét is és vezetett ide, ahol most vagyok.
Hiszem, hogy ha nekem sikerült, NEKED is sikerülni fog. Csak egyszer kell egy nagyot lépni, a többi utána már a szárnyalás, néha egy kis mélyrepüléssel.
„A szakadék rendszerint nem ott van, hogy nem tudod mi lenne számodra a jó, hanem ott ahol tudod, de képtelen vagy megvalósítani.” (Müller Péter)
Ha úgy érzed Te is valamelyik fenti élethelyzetben topogsz és nem tudod merre tovább vagy csak hiányzik valami plussz a továbblépéshez, keress meg bátran.
Tudd meg, miben segíthet neked és céljaid elérésében a coaching, egy ingyenes 20 perces, ingyenes telefonos vagy online konzultáció keretében.
Katt ide és jelentkezz az ingyenes konzultációra!