Mi lehet az oka, hogy hosszú évekig benne ragadunk egy rossz kapcsolatba, egy rossz munkába, egy mérgező szülő-gyerek viszonyban és még sorolhatnám tovább, mennyi-mennyi rossz helyzetet és embert nem vagyunk képesek elengedni.

A válasz amilyen egyszerűnek tűnik, olyan bonyolult is egyben.

Egyetlen oka van annak, hogy ragaszkodunk a rosszhoz, az pedig nem más, mint az ego. A tudatos elménk és az a sok program ami bennünk fut, amit születésünktől fogva tápláltak belénk. Ezek a programok segítenek Téged/Engem a mindennapokban, megvédenek, irányt mutatnak, segítenek eligazodni. Tulajdonképpen a túlélésünket szolgálják, ebben a vad és ismeretlen világban.

Ez a megfelelési kényszer, a külvilágnak való megfelelés idővel és bizonyos helyzetekben nem védelmi funkciót fog betölteni, hanem a valóságban megakadályozza azt, hogy egy számodra nagyobb változást hozz létre, mert az a környezeted szerint nem helyes. Mindaddig azonban, amíg nem vagy képes elengedni ezt a fajta gondolkodást, megfelelési kényszert addig nem a saját életedet fogod élni és nem te irányítod a döntéseidet.

Fontos tehát felismerned, hogy a tanult és hozott mintákból, melyek azok amik előrébb visznek és melyek azok, amik folyamatosan meggátolnak abban, hogy számodra jó és önálló döntéseket hozz.

Természetesen ez nem olyan egyszerű, hiszen ha fel is ismerjük ezeket a korlátozó gondolatokat, nem mindig vagyunk képesek ezeket el is engedni. Erős bennünk a valahová tartozás, a közösség és a családi egység iránti igény. Az ember köztudottan társas lény és akár extrovertált, akár introvertált a maga módján szüksége van kapcsolatokra, kapcsolódásokra. Ezekből nyerünk energiát. Azonban nem mindegy, hogy ezek az energiák pozitívak vagy negatívak.

Amikor rosszul kapcsolódunk (párkapcsolat, munka, szülő, gyerek stb.) akkor a negatív energiák sokkal erősebbek. Ilyenkor szoktuk azt érezni, hogy „teljesen leszívott” az illető.

Gondolj bele abba, hogy milyen sokáig képes vagy benne maradni egy rossz kapcsolatba csak azért, mert félsz attól, hogy mi lesz utána? Elkezdesz félni a jövőtől és megkeresed a múltból a válaszokat arra, hogy miért ne lépj ki ebből a kapcsolatból. Hajlamos vagy arra emlékezni, ami jó volt és arra gondolsz, hogy ha lépsz ezt elveszíted (jövő) csak éppen arra nem gondolsz, hogy a jelenben ez a kapcsolat valójában már rossz,  nem működik és nem érzed jól benne magadat.

Ragaszkodsz és nem szeretsz, mert a múltba kapaszkodsz, onnan hozol el egy érzést, ami a jelenben már nincsen meg és valószínűleg a jövőben sem lesz meg. Mivel azonban nem látod a jövőt (miért is látnád) félsz tőle és a legrosszabb forgatókönyvet veszed elő. A jövő azonban még előtted áll és úgy alakítod, ahogyan Te szeretnéd, ehhez azonban rendbe kell tenned az életedet, el kell engedned amihez ragaszkodsz és ezt csakis a jelenben teheted meg.

Amikor nem vagy képes elengedni valamit vagy valakit, hajlamos vagy azt mondani, hogy azért nem, mert szereted. Szeretni viszont csak a szív tud és az feltétel nélkül. A szíved nem ismeri azt, hogy nem enged. Azt az elméd teszi, a tudatos éned, az egod. Az ragaszkodik, mert fél, mert birtokolni akar. Fél a veszteségtől, fél a jövőtől, a kudarctól.  Ha a társad el akar menni, akkor el kell engedni. Ő hozott egy döntést, amit te már nem tudsz megváltoztatni, hiszen az ő döntése. Ezt csak ő fogja tudni megváltoztatni. Te annyit tehetsz, hogy elengeded, bármennyire is szereted. A szeretet ugyanis feltétel nélküli. Az benned van és attól, hogy a másik elmegy még ott marad. És elfogadod, hogy úgy szereted tovább, hogy nincs veled. Azonban amikor nem engeded, akkor valójában nem a szíved tartja vissza, hanem az eszed, az egód. És az már ragaszkodás, birtoklási vágy, félelem a veszteségtől. És az már nem szeretet.

Van egy mondás, miszerint egyetlen dolog állandó: a változás. Az elengedés az élet természetes velejárója. Azt jelenti, hogy semmi sem örök, még ha az elméd azzal is áltatja magát. Hiába a fogadalmak, a családi kötelékek, idővel minden változik és ami valamikor jó volt és működött, könnyen válhat mérgezővé. Ami egykor örömet okozott, idővel bánat forrása lehet, pontosan azért mert változunk. Éppen ezért abba kapaszkodni, hogy valamikor megfogadtuk egymásnak a holtomiglan holtodiglant egy hamis illúzió.

Ha olyanhoz ragaszkodsz, aki már nem a tied, aki már menni akar és nem akar téged és a közös életet veled, akkor el kell engedni. És, hogy miért? Magadért, semmi másért. Mert bármennyire is szeretnéd, a másik érzéseit nem tudod megváltoztatni, a körülményeket nem tudod befolyásolni. Nem irányíthatsz olyat, amire nincs befolyásod. Egyetlen dolgot irányíthatsz és egyetlen dolog felett van hatalmad: SAJÁT MAGADON.

Változtasd meg a hozzáállásodat, a gondolkodásodat és hozd ki az új életedből a legjobbat. Ennyit tehetsz a jelenben. És ezt meg is kell tenned.

Gondold végig, hogy amikor magadat sajnálod és arra hivatkozol, hogy nem tudsz elengedni valakit vagy valamit mert szereted, valójában mit csinálsz?

Ragaszkodsz, birtokolni akarsz valakit, aki már nem akar Téged. Valamikor megszerezted, birtokoltad a tied lett. Biztosan szeretted is. Azonban ha arra hivatkozol, hogy nem tudod elengedni, mert szereted, akkor az a csúnya igazság, hogy valójában már nem szereted, csak félsz a veszteségtől.

Félsz attól, hogy talán nem jön a helyére senki. Megnyugtatlak. Ha képes vagy rá, hogy tisztán láss, hogy rájöjj arra, Te magad irányítod a sorsodat, jönni fog egy sokkal jobb. Ehhez azonban el kell engedned a régit.

Ha valóban szeretnéd, akkor bármennyire is fáj: elengednéd. Ugyanis a szeretet az önzetlen, szívből jön. Az egod az, ami nem enged a szorításból. Az ego az, ami a múltban tart és félt az ismeretlen jövőtől. De gondolj bele, miért félnél olyantól, amit nem ismersz? Miért félnél olyantól, amit még úgy alakíthatsz, ahogyan akarsz?

Ezekről csak a jelenben dönthetsz. A veszteség fáj, elveszíteni valakit akit szerettünk (szeretünk)fáj. Ez teljesen normális. Ragaszkodni olyanhoz, aki megmérgez, aki fájdalmat okoz, aki menni akar, az az egonk műve és bár úgy érzi megvéd minket, valójában akadályoz abban, hogy tovább lépj, nem egészséges.

Aki elment, az elment. Teljesen mindegy, hogy mi volt az oka. És ha elment, akkor el kell engedni. A fájdalom ugyanis amit magadnak generálsz csak neked fáj. Magadat bántod vele. Aki elment, az köszöni szépen jól érzi magát. Tedd te is ezt.

Ha pedig úgy érzed, hogy a fájdalom nem csökken az idő múlásával, akkor érdemes elgondolkodnod azon, hogy valójában mihez ragaszkodsz. Ugyanis bármennyire kiábrándítóan hangzik, egy idő után az önsajnálat semmi másról nem szól, csak arról, hogy tudatosan marasztalod a fájdalmat és áldozat szerepben tündökölsz. Ezzel akarsz magadnak egy kis figyelmet, szeretetet kapni kívülről és ezzel akarod a megtépázott önbizalmadat erősíteni.

A rossz hír azonban az, hogy ez maximum ideig óráig működik és idővel a környezeted is megunja a sopánkodást, a mártirkodást és arra biztatnak, lépj tovább. Megteheted, hogy nem hallgatsz rájuk, de hidd el annak az lesz a következménye, hogy ők is szép lassan elmaradnak mellőled és akkor tényleg senki nem marad akivel egyáltalán beszélgetni tudsz.

Ha pedig te ennek ellenére továbbra is az önsajnálatban, önvádaskodásban, áldozat szerepben akarsz  dagonyázni, megkérdezem tőled valóban tovább akarsz lépni vagy pedig jól érzed magad ebben a szerepben még ha fel is őröl idővel?

Természetesen nem baj ha így érzed, hiszen ez is egy döntés, a te döntésed, ami pontosan azt tükrözi vissza Rólad, hol tartasz most önmagaddal, mire tartod magad. Viszont fontos tudnod, hogy ha tartósan ebben az állapotban maradsz és nem tudsz tovább lépni, akkor mindenképpen külső segítségre van szükséged.

A szenvedés és a fajdalomba való kapaszkodás ugyanis egy tudatalatti védelmi mechanizmus, ami valószínűleg még a gyerekkorodból származik. Olyan korlátozó gondolatokhoz, hitrendszerhez kapcsolódnak, melyek mélyen élnek benned és ez a helyzet hozta felszínre.

Ha ilyenkor megfigyeled a benned futkározó negatív gondolataidat és leírod vagy egy segítő (coach) kérdésekkel feltárja ezeket, a felszínre hozatal után könnyen rájöhetsz, hogy ezek valójában nem a te gondolataid, érzéseid és legfőképp nem valóságosak csak az elméd játszik veled. Ezek feltárása, felismerése pedig segíthet abban, hogy sikeresen tovább lépj és a későbbi kapcsolataidban ne okozzon problémát.

Az elengedés tehát nem egy rossz dolog, gondolj rá úgy, mint egy új lehetőségre. Az elengedés fáj, ha valóban szeretsz még, azonban ez a fájdalom idővel szép emlékké szelídül, amennyiben valóban szeretet volt mögötte, nem pedig görcsös ragaszkodás.

Érd utol az érzéseidet, azonosítsd be. Minél több időt vesztegetsz el önsajnálkozással, annál kevesebb időd marad boldognak lenni.  Az életünk véges. Nem fér bele az, hogy olyanra vesztegessünk időt, amire nem kell és amiből semmi jó nem származik.

A múltban élni veszélyes, mert sokszor csak azt látjuk belőle, amit látni akarunk. A jövőn aggódni pedig felesleges, mert nem tudhatod mi fog történni, hiszen azt Te alakítod.

Egyetlen biztos dolog van, mégpedig az, ha megéled a jelened.

Ez az újrakezdés valódi szabadsága.

Ha tetszett a cikk, szólj hozzá és oszd meg.

Ha pedig úgy érzed problémád van az elengedéssel, az újrakezdéssel keress meg bátran.

Töltsd ki az alábbi űrlapot, szeretettel várlak.